6. o. – Bekezdésformázás – dolgozat

bekezdesform_kep01

bekezdesform_kep02

Nyers szöveg:
1906. április 9-én született Pécsett, a Munkácsy Mihály utca 19. szám alatt Vásárhelyi Győző pincér és Csiszár Anna törvénytelen gyermekeként.
1925-ben, a középiskola elvégzése után az orvosi egyetem esti tanfolyamait kezdte látogatni, közben pedig egy laboratóriumi eszközöket előállító üzemben dolgozott. A művészi tevékenység azonban mindennél erősebben vonzotta.

Kültéri Vasarely alkotás Pécsett
1927-ben Podolini-Volkmann Artúr szabadiskolájába iratkozott be, majd a Bauhaus eszmevilágához formailag közelálló Bortnyik Sándor „Műhelyének” lett a tagja és két éven át folytatott elsősorban grafikai tanulmányokat. Itt ismerkedett meg későbbi feleségével, az ugyancsak grafikai tervező Spinner Klárával. Ebben a műhelyben ismerte meg igazán a modern művészet huszadik századi történetének legjellemzőbb alakjait, így, amikor 1930-ban emigrált Franciaországba, már majdnem mindent ismert az absztrakt művészet területén is. Az önálló művészi tevékenység mellett intenzíven foglalkozzon alkalmazott grafikai, és reklámfeladatokkal.

Név: Vásárhelyi Győző
Születési hely: Pécs
Születési idő: 1906. április 9.

 

A BRÉMAI MUZSIKUSOK

Egy embernek volt egyszer egy szamara. Hosszú évek óta hordta már szegény jószág a malomba a zsákokat, fogyton fogyott az ereje, egyre kevesebb hasznát lehetett venni.

“Minek abrakoljak tovább ilyen semmirevaló állatot?” – gondolta a gazdája, és elhatározta, hogy lebunkózza.

A szamár azonban megneszelte, hogy valami készül ellene. Egy óvatlan pillanatban megszökött, és elindult Bréma felé. Úgy tervezte, majd ott beáll városi muzsikusnak.

Amint ment, mendegélt, egyszer csak meglátott egy vadászkutyát. Ott hevert szegény az úton a porban, és lihegett, mintha halálra loholta volna magát.

- Mi a baj, Fogdmeg, miért lihegsz úgy? – kérdezte a szamár.

- Hagyd el – nyögte búsan a kutya -, öreg vagyok, napról napra gyengülök, vadászni sem tudok már! A gazdám agyon akart ütni, alig tudtam egérutat nyerni. Az irhámat megmentettem ugyan, de ilyen vén fejjel ugyan mihez kezdjek, ugyan mibol éljek?

- Tudod, mit? – mondta a szamár. – Én Brémába tartok, ott felcsapok városi muzsikusnak. Gyere velem, szegodjél be te is a zenekarba. Én majd a lantot pengetem, te meg dobolsz hozzá.

A kutya elfogadta az ajánlatot, és most már kettesben mentek tovább. Egyszer csak szimatolni kezdett az öreg vadászeb: egy macska ült nem messze tolük az út szélén, girhesen, búsan, akár a hét szuk esztendo.

- Mit keseregsz Bajszos? – érdeklodött a szamár.

- Kinek van jókedve, ha egyszer a nyakán a kötél? – felelte a macska. – Megvénültem, a fogaim kicsorbultak, jobb szeretek már a kályha mögött dorombolni, mint egereket hajkurászni. De az emberek hálátlanok: a gazdasszonyom vízbe akart fojtani, hogy ne kelljen tovább etetnie. Nagy nehezen eliszkoltam; hanem aztán most légy okos, pajtás: mihez kezdjek, mibol éljek?

- Gyere velünk Brémába muzsikusnak! Te úgyis jól értesz az éjjeli zenéhez, hasznodat vehetjük a zenekarban.

A macskának tetszett a tanács, és velük tartott.

Útjuk éppen egy major mellett vitt el. Az udvar kerítésén egy kakas ült, és torkaszakadtából rikoltozott.

- Hát téged mi lelt? – kérdezte a szamár. – Mit rikoltasz olyan irgalmatlanul?

- Jujuj! – felelte a kakas. – Hiába jósoltam jó idot holnapra: a gazdasszonyom vendégeket hívott, és ráparancsolt a szakácsnore, fozzön levest belolem. Estére elvágják a nyakamat, hát amíg lehet, kiabálok, ahogy a torkomon kifér; úgysem sokáig tehetem már.

- Inkább gyere velünk, Tarajos – biztatta a szamár -, a halálnál jobb foglalkozást mindenütt lelsz magadnak. Brémába megyünk muzsikusnak. Neked jó hangod van, énekelni is tudsz; az lesz ám a hangverseny, amit mi adunk!

A kakasnak nem kellett kétszer mondani a dolgot, és most már négyesben igyekeztek tovább.

Csakhogy Bréma még messze volt, a nap pedig már lemenoben; estére éppen csak egy erdoig jutottak el. Elhatározták, hogy ott töltik az éjszakát. A szamár meg a kutya leheveredett egy fa alá, a macska meg a kakas pedig feltelepedett a fára. A macska meghúzta magát az egyik ág könyökében, a kakas azonban felröpült egészen a fa tetejére: onnét messzebbre látni, meg biztonságosabb is a magasban, legalábbis a kakasfélének.

Mielott elaludt volna, Tarajos koma szokása szerint körülkémlelt a vidéken. Ahogy így szemlélgette a környéket, egyszer csak világosságot látott nem messze tolük. Nyomban leszólt a társainak:

- Amarra valami kis fény csillog, ott háznak kell lennie.

- Akkor szedjük a sátorfánkat, és menjünk oda, mert ez itt nem valami kényelmes szállás – mondta a szamár.

- Ahol ház van, ott vacsorát is esznek, nekem pedig már elkelne egy-két csont, kivált, ha húsos – jelentette ki a kutya.

- Én is szívesebben tölteném az éjszakát a kemencepadkán, mint itt a fán – tette hozzá a macska.

Fölkerekedtek hát, és elindultak arrafelé, ahonnét a világosság látszott. Eloször csak akkora volt, mint egy mécsvilág, aztán nottön-nott, egyre jobban csillogott, s egyszerre csak ott álltak egy kivilágított betyártanya elott.

Négyük közül a szamár volt a legnagyobb. Odament az ablakhoz, és benézett.

- Mit látsz, Szürke? – kérdezte a kakas.

- Mit látok? Terített asztalt, rakva minden jóval; körülötte ülnek és falatoznak a betyárok.

- Terített asztal – sóhajtotta a kakas. – Ez kellene nekünk!

- Az ám! – mondta a szamár. – Én is szívesen ülnék a helyükben. Kissé félrevonultak, és tanakodni kezdtek, hogyan foghatnának a dologhoz, hogyan ugraszthatnák ki a házból a betyárokat. Addig tanácskoztak, míg ki nem fozték a haditervet.

A szamár feltette a két elülso lábát az ablakpárkányra, a kutya felugrott a szamár hátára, a macska felkúszott a kutya nyakába, végül a kakas felröppent a macska feje búbjára. Mikor mindegyikük a helyén volt, a szamár halkan jelt adott, s egyszeriben rákezdtek a muzsikára. A szamár ordított, a kutya ugatott, a macska nyávogott, a kakas kukorékolt. Azzal zsupsz! – beugrottak az ablakon át a szobába.

A betyárok csak annyit láttak, hogy valami bezúdul az ablakon; rettenetes ordítást, rivalgást, vonítást hallottak s hozzá iszonyú üvegcsörömpölést Rémülten ugrottak fel az asztaltól, azt hitték, a ház szakad rájuk, vagy kísértet ront közébük; ijedtükben felordítottak, s hanyatt-homlok kimenekültek az erdobe.

A négy cimbora pedig letelepedett az elhagyott asztalhoz. Nekiláttak s maradéknak, s úgy tömték magukba az ételt, mintha legalább egy hónapja nem ettek volna.

Mikor befejezték a lakomát, fekvohelyet kerestek maguknak, kioltották a világot, és elpihentek, ki-ki szokása és kedve szerint. A szamár kiment az udvarra, és a szemétdombra heveredett. A kutya a küszöbre hasalt, a macska a tuzhelyen a langyos hamuba kuporodott. A kakas meg felült a kakasülore.

Fáradtak voltak a nagy úttól, hamarosan elaludtak. Valamikor éjfél táján a betyárok kimerészkedtek a surubol, és elkezdték figyelni a házat. Látták, hogy minden csendes, a lámpa sem ég már.

- Azért mégsem kellett volna hagynunk, hogy ilyen kurtán-furcsán kiebrudaljanak minket – mondta a bandavezér.

Elküldte az egyik betyárt, kémlelje ki alaposan a házat.

A betyár nagy óvatosan odalopakodott az ajtóhoz, fülelt egy ideig, de semmi neszt nem hallott; nyugalom, békesség volt odabent. Erre bemerészkedett a konyhába, és mert ott sem észlelt semmi gyanúsat, világosságot akart gyújtani. A macska szeme parázslott a sötétben. A betyár azt hitte, igazi parázs; odanyomott hozzá egy szál gyújtóst, hogy tüzet fogjon. De a macska nem vette tréfára a dolgot: fújt egy nagyot, nekiugrott a betyár képének és összevissza karmolta.

A marcona rabló rettenetesen megijedt. Ki akart szaladni a hátsó ajtón, a küszöbön azonban belebotlott a kutyába. A vén eb fölugrott, mordult egyet, és beleharapott a hívatlan vendég lábába.

Az nagy üggyel-bajjal végre kivergodött a házból, s most már csak azt nézte, hogy minél elobb odébbálljon. Elloholt a szemétdomb mellett: ott meg a szamár rúgott bele egy nagyot a hátsó lábával. A lármára fölriadt a. kakas is, és harciasan lekiabált a kakasülorol:

- Kukurikú!

A betyár szedte a lábát, ahogy bírta, lélekszakadva rohant vissza a surube, és lihegve, halálra váltan jelentett a bandavezérnek:

- A házban egy borzalmas boszorkány ül, rám fújt, és összekarmolta az arcomat. Az ajtónál egy ember áll, kés van a kezében, azzal a lábamba szúrt. Az udvaron egy fekete szörnyeteg hever, majd agyonvert bunkójával. Fönt a teton pedig egy vitéz virraszt, és azt kiáltotta: “Hol az a gazember?” Örülök, hogy nem hagytam ott a fogamat!

Attól fogva a betyárok a háznak még a tájékára se merészkedtek többé. Elköltöztek a környékérol is. A brémai muzsikusok meg véglegesen a birtokukba vették, és még ma is ott laknak, ha azóta meg nem haltak.

Word betűformázás

1906. április 9-én született Pécsett, a Munkácsy Mihály utca 19. szám alatt Vásárhelyi Győző pincér és Csiszár Anna törvénytelen gyermekeként.[1]
1925-ben, a középiskola elvégzése után az orvosi egyetem esti tanfolyamait kezdte látogatni, közben pedig egy laboratóriumi eszközöket előállító üzemben dolgozott. A művészi tevékenység azonban mindennél erősebben vonzotta.

Kültéri Vasarely alkotás Pécsett
1927-ben Podolini-Volkmann Artúr szabadiskolájába iratkozott be, majd a Bauhaus eszmevilágához formailag közelálló Bortnyik Sándor „Műhelyének” lett a tagja és két éven át folytatott elsősorban grafikai tanulmányokat. Itt ismerkedett meg későbbi feleségével, az ugyancsak grafikai tervező Spinner Klárával. Ebben a műhelyben ismerte meg igazán a modern művészet huszadik századi történetének legjellemzőbb alakjait, így, amikor 1930-ban emigrált Franciaországba, már majdnem mindent ismert az absztrakt művészet területén is. Az önálló művészi tevékenység mellett intenzíven foglalkozzon alkalmazott grafikai, és reklámfeladatokkal.

6oword